A XX. szd. elején kifejlesztett, a torpedónaszádnál nagyobb, de ahhoz hasonló hadihajó. A torpedó kifejlesztését követően megkezdődött a torpedónaszádok tömeges megépítése. Ezek a kisméretű hajók, kis célpontot kínálva és gyors sebességük következtében, képesek voltak torpedóikkal náluk jóval nagyobb hajóegységek elsüllyesztésére ill. megrongálására.
A flotta nagyobb hajóinak védelmére fejlesztették ki (először Angliában) a torpedó-naszádok ellen a „torpedónaszád-romboló” elnevezésű könnyű, gyors, páncélozatlan hajótípust. Fegyverzetük : először könnyű és közepes ágyúk, majd torpedók is. Ez utóbbiak révén átvették a torpedónaszádok szerepét nyílttengeri alkalmazásban, azaz nagyobb hajóegységek támadását torpedókkal.
A hajótípus neve rövid idő alatt néhány változáson (rövidítésen) ment keresztül : „torpedónaszád-romboló > torpedóromboló > romboló”.
Az I. vh-ban vízkiszorításuk 500-1900 t volt. Az idők folyamán a hajók mérete jelentősen megnőtt, vízkiszorításuk a II. vh-ban már 1000-2900 tonnára nőtt. Feladatkörük megnőtt azáltal, hogy a konvojok tengeralattjárók elleni védelmét is el kellett látniuk. Anglia a „kölcsönbérleti szerződés” keretein belül 50 db I. világháborús rombolót kapott az Egyesült Államoktól.
A korszerű rombolók méretnövekedésük következtében tengerállóbbak lettek és így a nyílttengeri flottákkal együtt vettek részt különböző hadműveletekben. Konvojkísérésre nem volt célszerű ezeket a hajókat „elpazarolni”, mert sohasem álltak rendelkezésre a kívánt mennyiségben. Erre a feladatra jobban megfeleltek a fregattok és korvettek, valamint az e célra kifejlesztett kísérőrombolók, amelyek az elsővonalbeli rombolóknál gyengébb fegyverzettel rendelkeztek és amelyek sebessége is kisebb volt.
Egy jellegzetes II. világháborús „C” osztályú brit romboló adatai: vízkiszorítás 1700 t,
teljes terhelésnél 2500 t; hossza 103 m; szélessége 11 m; merülése 5,2 m; fegyverzete 4 db
114 mm-es ágyú, 2 db 40 mm-es ágyú, 6 db 20 mm-es ágyú, 8 db 533 mm-es torpedóvető cső ; sebessége 36 csomó; legénység 186 fő. Az osztály hajói 1943-44-ben épültek.
A rombolók a háború folyamán igen sokrétű feladatkört láttak el, ezért is nevezték őket a „flották igáslovainak”. Az Atlanti-óceán vizein vívott csatákban döntő szerepet játszottak, ugyanígy a távol-keleti hadszíntéren is. Jellemző eset a Guadalcanal-szigetén harcoló japán csapatok utánpótlását biztosító rombolók szerepe. Ezek olyan pontosan szállították az utánpótlást saját erőik részére, hogy az amerikaiak „Tokió-expressznek” nevezték ezt az utánpótlási vonalat.
A rombolók fontos szerepet játszottak a partraszállási hadműveletekben is, közvetlen tűztámogatást adva saját partraszálló erőik részére.
Napjaink rombolói 3000-8000 tonnásak, döntően rakétákkal felszerelt hajók. Sebességük 30-40 csomó. Fő fegyverzetük 4-10 db torpedóvető cső, 4-6 db 120-127 mm-es ágyú, légvédelmi fegyverek. Speciális feladatuk : tengeralattjárók elleni harc, illetve légvédelem. Vannak egy-egy ilyen speciális feladatra kifejlesztett rombolók is., sőt olyanok is, amelyek speciális lokátorokkal felszerelve felderítést végeznek a flotta fő erői részére. Fedélzetükön 1-2 helikoptert is hordoznak.
Mára a rombolók képezik a legelterjedtebb hadihajó-kategóriát a világ flottáiban, ahol átvették a korábbi cirkálók szerepét. Erre a legjobb példa az amerikai ARLEIGH BURKE osztály hajói, amelyeknek hajóteste, elektronikai rendszere és fegyverzete meg-egyezik a TICONDEROGA-osztályú rakéta cirkálóéval. Jelzésük: DDG,
A rombolók képezik manapság a flották gerincét. Méretük már elérte a második világháborús könnyűcirkálók méreteit (8000 t).
