20-40 000 tonnás nehéz hadihajó 6-10 db 280-380 mm-es ágyúval felfegyverezve, 150 350 mm-es páncélzattal és 25-33 csomós sebességgel.
A DREADNOUGHT angol szuper-csatahajó 1907-es szolgálatba állítása teljes mértékben megváltoztatta az addigi haditengerészeti doktrínát. Minden, addigi csatahajó egy csapásra korszerűtlenné vált. Elképesztő verseny vette kezdetét a brit és német haditengerészet között. A gyors iramban épülő német csatahajókra válaszul a britek kétszer annyi csatahajó megépítésével válaszoltak. Ezen felül, Lord Fisher, a brit Admiralitás Első Lordja egy merőben új koncepcióval állt elő. Olyan hajótípust terveztetett, amely meghaladta a csatahajó méreteit, csatahajó-fegyverzetet hordozott, sebessége meghaladta a csatahajókét, de páncélvédettsége jelentősen elmaradt attól. A nagyobb sebességet ugyanis csak a páncélzat csökkentésével lehetett elérni.
Az első ilyen hajó a HMS UNCATCHABLE (Elfoghatatlan) volt. Páncélzata csak 200 mm-es gránátok ellen nyújtott védelmet. A tervezők úgy vélték, hogy a gyengébb páncélvédettséget a nagyobb sebességgel kompenzálni lehet, mert a hajó bármikor elmenekülhet az erősebb csatahajók elől. Flottakötelékben vívott harcban azonban a nagyobb sebesség nem mentette, meg ezeket a hajókat, amint az később bebizonyosodott (Jütlandi ütközet).
A németek sem maradtak tétlenül. Az V. György koronázása alkalmából rendezett 1911-es spitheadi flottaszemlén alaposan meglepték az angolokat VON DER TANN csatacirkálójukkal, amely a sebesség-fegyverzet-páncélzat faktorok tekintetében jóval kiegyensúlyozottabb konstrukció volt, mint az angol csatacirkálók. Ez a később épített német hajókra is vonatkozott, mivel ők a páncélvédettséget a fegyverzet fölé helyezték, hajóik sebessége elérte a 27 csomót. Lord Fisher azonban a sebességre és a fegyverzet növelésére helyezte a fő hangsúlyt. Ez az 1916. május 31-én vívott jütlandi csatában bosszulta meg magát, amikor néhány perc leforgása alatt 3 brit csatacirkáló robbant fel a német nehézlövegek tüzében, köztük a britek büszkesége a vadonatúj HMS QUEEN MARY csatacirkáló. A német csatacirkálók azonban, súlyos sérüléseik ellenére visszajutottak kikötőjükbe. Az akkori német hajók sebessége már elérte a 29 csomót.
A németek addigi, igen jól bevált csatacirkálóik továbbfejlesztésével újabb hajók megépítésébe kezdtek, de ezeket már nem sikerült befejezniük. Válaszul az angolok két új hajót állítottak szolgálatba ( RENOWN, REPULSE). Ez utóbbit japán repülőgépek süllyesztették el a HMS PRINCE OF WALES csatahajóval együtt, a II. világháborúban.
A háború végén állt szolgálatba a HMS HOOD, amely 40 000 tonnás vízkiszorításával túlszárnyalta a csatahajók méretét, sebessége elérte a 32 csomót, 8 db 381 mm-es löveggel volt felszerelve, páncélzata azonban egy német csatacirkáló védettségi színvonala körül volt. Általános vélemény szerint az igen impozáns megjelenésű hajó a világ legszebb hadihajója volt, amely a Brit Birodalom tengeri hatalmának megtestesítőjévé vált. Ennek demonstrálására többször tett utakat a világ minden részébe. Ezért is sokkolta a brit közvéleményt a hír, miszerint a HOOD 1941. május 25-én a BISMARCK német csatahajóval vívott tűzharcban elsüllyedt. A német hajó 5 sortűzzel robbantotta fel az angol hajót, amelynek legénységéből mindössze hárman élték túl a katasztrófát.
A Németországot sújtó fegyverzetkorlátozási intézkedéseket kijátszva a németek a csatahajóknál kisebb max. 10 000 tonnás, a csatahajónál valamivel kisebb fegyverzettel és könnyű páncélzattal ellátott hajókat kezdtek építeni, amelyek nagy hatótávolságuk révén alkalmasak voltak ellenséges hajóforgalom megzavarására és hajók megsemmisítésére távoli vizeken. Ezeket a brit terminológia „zseb-csatahajóknak” nevezi, voltaképpen azonban inkább cirkálók, a német besorolás szerint nehézcirkálók. (Nagyon bonyolult a meghatározásuk, ezért írok róluk ebben a fejezetben).
Ilyen hajó volt az ADMIRAL GRAF SPEE, amely az Atlanti-óceán déli részén számos brit kereskedelmi hajót elsüllyesztett. Végül három brit cirkálóval vívott tűzharc után Montevideo kikötője előtt saját legénysége süllyesztette el a súlyosan sérült hajót.
A II. vh. alatt épült csatacirkálók közül figyelmet érdemelnek az amerikai GUAM és ALASKA osztály hajói, amelyek igen sikeres konstrukciók voltak. Sebességük 33 csomó volt, fegyverzetük 9 db 305 mm-es löveg, páncélzatuk 200 mm-es lövedékek ellen nyújtott védelmet. Azt, hogy mennyire jól sikerült hajók voltak, bizonyítja az a tény, hogy egészen a ’60-as évek elejéig szolgáltak.
Az amerikai tervezőknek sikerült megtartani az egyensúlyt a három fő tényező – a sebesség, a fegyverzet és páncélzat – tekintetében. Ez, amint láthattuk, az angoloknak nem sikerült, a németeknek annál inkább.