1941. december 7.
(Hadihajós világtörténelem alapfokon 4..rész)
Előzmények
Japánban az első világháborút követő években egy agresszív katonai klikk került hatalomra, amely az a nyersanyagokban szegény ország szükségleteit területi terjeszkedéssel kívánta megoldani.
1931-ben bekebelezték Mandzsúriát és ott Mandzsukó néven egy Japán által irányított bábállamot hoztak létre, majd 1937-ben megtámadták Kínát, háborús bűnök sokaságát követve el a védtelen polgári lakosság és a hadifoglyok ellen. Itt már szembekerültek az Egyesült Államokkal, érdekeik ütközése miatt, az USA gazdasági intézkedéseket vezetett be Japán ellen.
1940-ben Franciaország bukása után Japán megszállta Francia-Indokínát. Erre az USA olajembargót léptetett életbe, amely a japán ipar teljes leállásával fenyegetett. A japánok szemet vetettek a nyersanyagokban gazdag Holland-Indiára, de ennek meghódítását nem merték megkockáztatni a térségben állomásozó amerikai flotta várható ellenlépése miatt, ezért ennek az akadálynak a kiiktatása mellett döntöttek.
A terv a Hawaii-szigeteken állomásozó flotta meglepetésszerű megtámadása és oly mértékben való szétzúzása, hogy az ne keresztezze Japán hódító terveit.
A támadási terv kidolgozására Jamamoto Iszoroku tengernagyot jelölték ki, aki jól ismerte az amerikai gazdasági és politikai viszonyokat, mivel korábban két ízben volt katonai attasé Washingtonban. Jól tudta, hogy az amerikai közvélemény nagy része az európai háborúba való be nem avatkozás híve. A mozgalomnak olyan híresség volt a szószólója mint a nemzeti hősként tisztelt Charles Lindbergh óceánrepülő.
Roosevelt elnök 1940-es elnöki kampányában azt ígérte választóinak, hogy Amerika nem fog beavatkozni más népek és földrészek háborújába.
A japán vezetés arra számított, hogy egy váratlan csapás a flotta ellen, sokkolja az egész társadalmat és csak növeli az addigi megosztottságot egy háborús szerepvállalást illetően.
Jamamoto, aki amerikai tartózkodásai alatt keresztül-kasul járta az országot, tisztában volt annak hatalmas ipari és mezőgazdasági erőforrásaival. Tudta, hogy a váratlan csapásból egyszer Amerika újra erőre kap, de addigra Japán hatalmas területek meghódításával gazdag nyersanyag utánpótláshoz jutva erős haderejével a siker reményében meg tudja védeni magát.
Japán magabiztosságát növelte az a tény, élvezte két nagy európai szövetségesének, Németországnak és Olaszországnak támogatását.
A hadművelet
A japánok a hadműveletre való felkészülésben a brit flotta tarantói támadását vették mintának, ahol az angolok a kikötőben lévő olasz hajókat váratlan tengerészeti légicsapással süllyesztették el. A felkészítés során gyakorolták az erre a támadásra kifejlesztett sekély-vízi torpedók alkalmazását. A Hawaii szigeteken tartózkodó japán ügynökök folyamatosan jelentették a hajók mozgását.
A teljes akciót Jamamoto tengernagy, az Egyesített Flotta parancsnoka irányította.
A 6 repülőgép hordozóból és több kísérő hajóból álló csapásmérő erő parancsnoka Nagumo altengernagy volt. A támadó erő 428 repülőgéppel rendelkezett. A flotta 1941. november 26-án hajózott ki a Kuril-szigetekről és nagy kerülővel, teljes rádiócsendben észak felől közelítette meg a Hawaii-szigeteket.
A csoport előtt egy kereskedelmi hajó haladt, hogy kikémlelje, nincs-e idegen hajó a kijelölt útvonalon.
December 7-én reggel értek a célpont közelébe, amikor elhangzott a támadás megindítását elrendelő jelszó : „Tora, Tora, Tora”
Az első támadó hullám 7:55-kor érte el Pearl Harbort. Vasárnap lévén, több tiszt a szárazföldön tartózkodott, a hajókon éppen a lobogók felvonására készültek.
Egy parti radar-állomás észlelt egy közeledő repülőcsoportot, de azt gondolták, hogy ezek a Kaliforniából érkező B-17-es nehézbombázók, amelyeket éppen abban az időben vártak.
A kikötő előtt járőrszolgálatot ellátó CONDOR aknakereső észlelte egy ismeretlen tengeralattjáró jelenlétét, ezt jelentette a WARD rombolónak, amely rálőtt és elsüllyesztette a japán hajót. Ezek voltak a támadás során leadott első lövések.
Az első támadó hullámot Fuchida Mitsuo fregattkapitány vezette, az elsődleges célpont a „csatahajó-sor” volt, ahol a csatahajók sorakoztak a Ford-sziget mellett.
Már az első percekben nyilvánvalóvá vált, hogy a tengeri hadviselés fő csapásmérő egységei a repülőgép hordozók és a róluk felszálló repülőgépek. A 8 csatahajóból 4 elsüllyedt, 4 súlyosan megrongálódott, az ARIZONA csatahajó felrobbant és legénységének 1177 tagja életét vesztette.
Több más hajó is elsüllyedt vagy megrongálódott, köztük 3 cirkáló is.
A második támadó hullám elsősorban a repülőtereket támadta, megsemmisítve 188 repülőgépet. Több gépet a támadás előtti napokban szabotázs cselekmények elhárítása céljából szorosan egymás mellett parkoltatták. Ez nem bizonyult jó ötletnek, csak növelte a veszteségeket.
A japánok eredetileg három támadó hullám bevetését tervezték, de az igen óvatos, idős Nagumo altengernagy, úgy gondolta, hogy a két hullám is elég veszteséget okozott és nem akarta repülőgépeit veszélyeztetni a felocsúdó amerikai légvédelem tüzében, így a harmadik hullám bevetésére nem került sor. Fuchida szenvedélyes hangon próbálta rávenni felettesét szándéka megváltoztatására, de hiába.
A japánok csak taktikai győzelmet arattak, a várt stratégiai győzelem helyett.
A flotta két repülőgép hordozója nem volt a kikötőben, pedig ezek lettek volna a fő célpontok. Érintetlenek maradtak az olajtartályok, a tengeralattjáró támaszpont és a flotta vezetési pontjai.
A támadást követően éppen a tengeralattjárók voltak azok, amelyek elsőként vették fel a harcot, számos japán szállítóhajót küldve hullámsírba értékes rakományukkal együtt.
Bár a támadás csekély japán veszteségekkel járt, (29 repülőgép, 5 törpe-tengeralattjáró, 64 halott, 1 fogoly) Jamamoto nem volt túlságosan elégedett, szavai szerint „felébresztettük az alvó oroszlánt”.
Habár japán a háború kezdetén imponáló győzelmeket aratott, elsősorban szárazföldi hadszíntereken, hatalmas területeket meghódítva és értékes nyersanyag bázisokhoz jutva, csak idő kérdése volt, Amerika mikor tér magához a letaglózó csapásból.
A támadás okozta megdöbbenést a bosszúvágy követte az amerikai közvéleményben, amelyet az a tény is növelt, hogy az akciót megelőzően magas rangú japán küldöttség tárgyalt az amerikai külügy képviselőivel, ezzel is álcázva szándékukat. A Kongresszus egy tartózkodással megszavazta a hadba lépést, az ország hatalmas ipari és mezőgazdasági potenciálját a háború szolgálatába állította.
A sorozóirodák előtt hosszú sorokban álltak a katonai szolgálatra jelentkező önkéntesek.
Az első világháború utáni, az ország méretéhez képest gyenge haderőből egy hatalmas tömeghadsereget kellett szervezni rövid idő alatt, amely a háború során három kontinensen is harcolt. Ezt is sikeresen megoldották, a japán stratégák reménye a nemzet megosztásáról, nem vált valóra. A szörnyű bosszú aztán 1945-ben Hirosima és Nagaszaki elleni nukleáris csapásban teljesedett be.
Az esemény személyes vonatkozásai
A területileg illetékes két parancsnokot, Husband Kimmel tengernagyot és Walter Short altábornagyot leváltották és helyükre Chester Nimitz tengernagyot és Douglas MacArthur altábornagyot nevezték ki. Jó választás volt, mindketten a későbbi hadműveletek kiváló irányítói lettek.
Jamamoto tengernagy repülőgépét egy ellenőrző körút során amerikai vadászgépek lőtték le 1943-ban, miután a japán titkos kódokat feltörve a hírszerzés értesült a tengernagy útjáról.
Nagumo tengernagy az amerikaiak sikeres saipani partraszállását követően öngyilkosságot követett el. Fuchida kapitány túlélte a háborút. 1950-ben keresztény hitre tért és hittérítő tevékenységet végzett. Amikor találkozott Tibbets ezredessel a Hirosimára az atombombát ledobó ENOLA GAY pilótájával, azt mondta neki, hogy az szükséges döntés volt, mert azzal elejét vették a Japán elleni tervezett invázió során várható milliós
nagyságrendű emberáldozatnak és az ország teljes pusztulásának.
Az ARIZONA csatahajót nem emelték ki, lebontott felépítményei helyén a hajótestre egy impozáns emlékművet emeltek, amelyet 1962-ben avattak fel.
A hajó ma is aktív szolgálatban lévő egységnek számít, nevét más hajó nem örökölheti. Amikor elhaladnak mellette, a Flotta hajóin a legénység díszegyenruhában sorfalat állva tiszteleg. Az emlékmű lobogóját a szokásos tengerészet protokoll szerint vonják fel és le, reggel és naplementekor.
Az emlékfalon szerepelnek az elesett tengerészek és tengerészgyalogosok nevei, köztük egy magyar származású tengerész, Theodor Stephen Szabó neve is.
Egy nemrég közzétett hír, az esemény utóhatásaként:
Az Amerikai Haditengerészet döntése szerint az egyik új repülőgép hordozót arról a Doris Miller matrózról nevezik el, akit a támadás során tanúsított helytállásért a Haditengerészeti Érdemkereszttel tüntetett ki személyes Nimitz tengernagy.
A hír azért is figyelemre méltó, mert repülőgép hordozókat eddig többnyire elnökökről neveztek el